Egyelőre csak rólam :)

Vázlatpontokban:

Az utóbbi másfél évben egy képzést igyekeztünk értékesíteni egy amerikai társammal
www.nautilusleaders.com

Előtte öt évig voltam helyettes angol tanár (Kovászna megye több településén) 2016 ősze - 2021 tavasza
(Ez elég jól ment, a fegyelmezést kivéve)

Azelőtt több, rövid ideig tartó alkalmi munkáim voltak (a teljesség igénye nélkül):

Voltam ápoló Németországban három hónapot, Bochumban

Dolgoztam három hónapot otthonról telefonos rendelésfelvevőként a Channel21-nek az ExpertCloud-on keresztül

Dolgoztam kábelkötegeket készítő összeszerelő üzemben, Sepsiszentgyörgyön 

Dolgoztam operátorként hét hónapot a NOKIA-ban, Komáromban


E
gyszóval a pénzügyi válság után nehéz éveim voltak. Előtte jobban ment.


1999 januárjától 2008 októberéig az Epicor Scala-nál dolgoztam, előszőr mint menedzser asszisztens, aztán mint ügyfélelégedettségi felméréseket végző beosztott és menedzser, Budapesten.

1994-1997 között jártam a győri Széchenyi István Főiskolára közgazdász szakra

1994-ben érettségiztem, Sepsiszentgyörgyön

1976-ban születtem Sepsiszentgyörgyön

u.i.: annyira nem szeretem az önéletrajzokat. Nincsen benne mindaz, amit saját érdeklődésből és elkötelezettségből teszek a saját magam csíszolása érdekében. Olyan személy vagyok, aki folyamatosan képzi magát, több tucat könyvet olvastam el, sok száz óra hanganyagot hallgattam meg, és jelentős mennyiségű pénzt fektettem önismereti jellegű munkába is.

u.u.i.: ha teheti, kérem segítsen, hogy meg tudjuk valósítani azt, hogy a változást akaróknak nagyobb legyen a tábora, mint a kormánypártok tábora. 

Ha kapcsolatba lépne velem, kérem, használja az alábbi üzenetküldő felületet:

.